Première Chapitre

Sziasztok! Remélem tetszeni fog ez a rész! Ha igen, kérlek iratkozz fel, nehogy lemaradj az új részekről. Esetleg írj kommentet, vagy hagyj nyomot magad után a chatben.
                            Ölel: Natsu xx
2016. április 24. Aaron szemszöge:

  -   Hagyjátok abba, kérlek – kérleltem, de meg se hallották azt, amit mondtam.  Eltörték a szemüvegemet, és a fejemet a vízbe nyomták, és egy-két durva feliratú cetliket ragasztottak rám, majd ott hagytak a férfi mosdóba. Ez Nézel legrosszabb iskolája. A jó tanulókat kinézik maguknak és amennyire lehet, megalázzák. Most engem szemeltek ki. Párizstól körülbelül 45 km-re lakunk anyával. Apámat nem ismertem. Anya azt mondta elhagyott minket mikor kicsi voltam.

Megmostam az arcom, megtöröltem, majd visszamentem órára. Osztályfőnöki óra, amin az osztály bajairól és szerintem a közeledő sport,- jelmez versenyre válasszák ki az embereket.

Bekopogtam az ajtón, majd elnézést kértem, hogy késtem. Leültem a helyemre, ami megint össze volt firkálva minden hülyeséggel.

-          Rendben gyerekek. Tudjátok jól mi lesz három nap múlva. Mindnyájatoknak részt kell vennie egy-egy versenyszámban – majd elkezdte sorolni a neveket, és hogy melyik versenyben lesz. – Aaron, te leszel a jelmezversenyen. Ennyi volt mára. Holnap találkozunk. Haza mehettek – majd fogta az osztálynaplót és kiment.

Sokkot kaptam. Pont engem választottak a jelmezversenyre? Párizsi emberek is lesznek a versenyen. Az Ő ruhájuk biztos, hogy sokkal jobb lesz, és ha elszúrom még jobban csesztetni fognak.  Megfogtam a táskámat, és haza fele vettem az irányt. Ha már úgy is haza kell mennünk, talán még elérem a varróboltot. Futottam, ahogy csak tudtam és még zárás előtt oda értem. Viszont azon még nem gondolkoztam, hogy minek öltözzek be, majd megláttam egy hirdető lapot, amin egy fekete ruhás álarcos fiú áll. A macska jelmez lesz rajtam. Megvettem a fekete anyagot és egyéb eszközöket és siettem haza. Két napom van elkészíteni a ruhát. Szerencse, hogy hétvége lesz és nyugodtan tudok dolgozni a „művemen”, utána pedig irány Párizs és a verseny.

-          Megjöttem! – ordítok be anyunak a konyhába, majd felszaladok az emeletre a szobámba.

Elővettem azt, amit vettem és belekezdtem a varrásba. Amíg este nem lett nem is hagytam abba, és így ment két napon át. Persze ettem és aludtam, de vasárnap estére legalább kész lett a kosztüm, és nyugodtan el tudtam menni, aludni.

2016. április 27.

 Az iskola busz már a suli előtt van. Egy-két ember már fent van. A stréberek nagy része. Arcukon látszik, hogy nem akarnak menni. Bevallom, már én se akarok menni. Miközben készíttettem a ruhát, megjött a kedvem hozzá, de most már elment tőle. Nagyot sóhajtok és felszállok a buszra, majd legelőre ülök, mert tudom, hogy a rosszabbak hátra fognak és nem akarom, hogy cseszegessenek. Előveszem a telefonom, ami hét óra negyvenöt percet mutat, azaz tíz perc múlva indulunk. Elővettem még a fülhallgatóm és összevallogattam azokat a zenéket, amiket hallgatni akarok. Körülbelül egy óra Párizsba az út. Lehet, alszok az út alatt. Vagy nem, mert félek, hogy valamit csinálnak velem a rosszabbik fele az osztálynak. Bár itt van mellettem a tanár, szóval nyugodtan aludhatok.

 A busz hirtelen megállt. Szóval már itt vagyunk. Nagyot nyújtózok, majd megfogtam a táskám és leszálltam a buszról. A tanár mindenki nevét felsorolta, hogy itt-e van. Miután ezzel is végeztünk, a tanár mindenkit lerakott a saját öltözőjénél. Az én öltözöm egy zöld sátorban volt.

-          Sok sikert Aaron – biztatott a tanárnő, majd elment.

Behúztam a sátor „ajtaját”, majd elkezdtem levenni a ruháimat, és egyenként felvettem a jelmezt. Kesztyű, álarc, macskafülek, farok és persze a csörgő, kontaktlencse. A hajamat is beállítottam, úgy ahogy a képen láttam. Belenéztem a tükörben és nem a szokásos önmagam nézett vissza rám. Furcsán néztem ki, de nem törődtem vele. Megfogtam a botot és kimentem. Rengeteg ember megbámult. Néhány gyereknek, akik szintén versenyeztek felcsillant a szemük. Négy velem egykorú emberek csodálkozott fejjel néztek engem, majd az egyik elővette a telefonját. Ismerném őket? Nem hiszem. Hunyorítottam, hogy jobban lássam, kik azok, de nem ismertem fel őket, ezért tovább mentem a
versenyre.

-          Miért nem nyerhettem én? 3 éve ebben a sportágba edzek. Mégis csak a harmadik lettem! Miért nem az első? – ordított valaki az égből.

Egy tenisz ruhában lévő fiú, akinél volt egy furcsa tartály a hátán, és egy ütő a kezében.

-          Te! – mutatott rám. – Chat Noir. Miattad van minden! – majd villámsebességgel felém repült és felkapott.

-          Hé-hé! Engedj el. Mégis ki az a Chat Noir? – ficánkoltam, de nagyon erősen szorított.

-          Hogy ki? Ne nevetess. Te vagy. Most pedig elviszlek – lábaival megrugaszkodott, felrepült.

-          Segítsééég! – ordítottam, ahogy csak tudtam. – Fogalmam sincs, mit akarsz tőlem, de szerintem nagyon összekeversz valaki mással – magyarázom neki, de mintha nem is hallaná. – Figyelsz te rám? Te fura teniszes szörnyeteg. Ezt nem fogod megúszni ennyivel!

2016. április 27 Marinette szemszöge:

 - Mi ez így hirtelen, hogy menjünk el a versenyre? Azt hittem nem akarsz menni – beszélgetek a legjobb barátnőmmel Alyaval.

 - Úgy volt, de jön Nino is, és ha Nino jön, akkor Adrien is ott lesz – mondta, tudta jól hogy Adrien miatt simán elmegyek.

 - Rendben megyünk. Ott találkozunk fél tízkor – csillant fel a szemem, majd elmentem lefürdeni, és átöltöztem. Próbáltam nem kicsípni magam, de azért mégis ott lesz Adrien is.

Elég hamar végeztem a dolgaimmal. Elvettem a kis táskám, raktam bele egy kevéske pénzt és sütit, majd mikor Tikki is belebújt, elindultam a parkhoz. Alyaékkal a park előtt találkozunk.

-          Sziasztok! – köszönök az ott lévő barátaimnak.

-          Szia Marinette – üdvözölnek egyszerre.

Adrien olyan jól néz ki. Nem véletlenül modell. Bementünk a parkba megnézni, hogy milyen versenyszámok vannak és mikor. Alya mindenképpen a tíz órakor jelmezversenyt akarja megnézni, mert reménykedik, hogy majd lesz egy lány, aki Katicának öltözik. Én kötve hiszem.

-          Az ott nem Chat Noir? – bök meg Nino, majd a fekete ruhában álló szőkeségre mutat.

-          De nagyon úgy néz ki – vette elő a telefonját Alya, majd lefényképezte és szerintem már posztolta is ki a Katicablogra.

-          Szerintem nem Ő az. Vagyis lehet, hogy nem ő az – dadogott Adrien.

Macska ránk hunyorított. Ijesztő. Mi a szösz? Elsétált.

-          Miért nem nyerhettem én? 3 éve ebben a sportágba edzek. Mégis csak a harmadik lettem! Miért nem az első? – ordított valaki az égből.

Egy sportruhában lévő fiú, kezében egy ütő. A tenisz verseny. Annak fél tízkor volt vége. Tehát vesztett.

-          Te! – mutat a macskára. – Chat Noir. Miattad van minden! – majd villámsebességgel felé repült és felkapta. Macska használd a botod!

-          Hé-hé! Engedj el. Mégis ki az a Chat Noir? – ficánkolt, de nagyon erősen szorította.

Lehet, hogy ő tényleg nem Chat? De teljesen lényegtelen. Meg kell menteni. Amíg Alyaék nem figyeltek elbújtam egy fa mögé és átváltoztam.

-          Tikki, pöttyöket fel!